Hírek

Elérhetőségek

Bácsborsód Községért Díj

Bácsborsód Község Képviselő testülete 2001-ben alkotott rendeletével alapította  a"Bácsborsód Községért" elnevezésű díjat, mely a helyi közösség szolgálatában tartósan és magas színvonalon végzett munkát ismeri el.

                    

 

 

                                   

Díjazottjaink:

2001-ben:
Molnár József Úr aki -  1954-től 1981-ig Bácsborsód majd 1982-től - 1989-ig   Bácsbokod-Bácsborsód Közös Tanács elnökeként végzett kiemelkedő vezetői és településfejlesztési tevékenységével érdemelte ki díjunkat.

Tomsity Lajos Úr  aki -  Bácsborsód Község VB titkáraként a közigazgatás és hivatalirányítás területén tanúsított munkájával érdemelte ki díjunkat.

2002-ben:
Illés András Úr aki -  a bácsborsódi Kossuth majd összevonás után Rákóczi Mg.Tsz. elnökeként, majd alelnökeként a település gazdasági életében végzett munkájával vívta ki az elismerést.

2005-ben:
Forgó Zoltán Úr aki -  a Danubia Fúvószenekar vezetőjeként Bácsborsód Községi ifjúsági zeneoktatása terén végzett kimagasló munkája elismeréséül lett díjazott.

2007-ben:
Jámbor Jánosné Asszony aki - a Moholy Nagy László Általános Iskola tanítójaként, majd igazgatóhelyetteseként a helyi közoktatás érdekében kifejtett több évtizedes, eredményes munkájával érdemelte ki a díjat.

Balázs Pálné Asszony aki - Bácsborsód Község egészségügyi ellátása terén védőnőként végzett több évtizedes eredményes munkájával vívta ki az elismerést.

Mojzes Józsefné Asszony aki - Bácsborsód Község egészségügyi ellátása terén szülésznőként és körzeti ápolónőként végzett áldozatos munkája alapján részesült az elismerésben.

2009-ben:
Ujházi László Úr aki - a Moholy Nagy László Általános Iskola tanáraként a közoktatás terén kifejtett több évtizedes eredményes munkájával érdemelte ki az elismerést.

2010-ben:
Ujházi Lászlóné Asszony, aki - a Moholy-Nagy László Általános Iskola igazgatójaként, a közoktatás területén pedagógusként és igazgatóként kifejtett négy évtizedes eredményes és áldozatos munkájával érdemelte ki az elismerést.
2010-ben:
posztumusz Dr. Szabó István Úr, aki - a település állategészségügyi ellátásának területén, továbbá képviselőként, alpolgármesterként végzett eredményes munkájával érdemelte ki a az elismerést.
 
2012-ben:
Petrich István Úr, aki a településen végzett intézményfejlesztés, a helyi foglalkoztatás és szociális alapellátás, valamint a felnőttképzés területén kifejtett három évtizedes eredményes és áldozatos munkája elismeréseként kapta a díjat.

Csóka Sándorné Asszony, aki a Bácsborsódi Óvoda vezetőjeként, a köznevelés és oktatás területén pedagógusként és intézményvezetőként kifejetett négy évtizedes eredményes és áldozatos munkája, valamint képviselői tevékenységének elismeréseként kapta a díjat.

2013-ban:
Vidák Edit, aki a közművelődés és közoktatás területén pedagógusként kifejtett három évtizedet meghaladó eredményes munkája elismeréséül kapta a díjat.

2014-ben:
Illés Antalné Asszony, aki a közoktatás területén pedagógusként, valamint Bácsborsód község közössége érdekében kifejtett négy évtizedes eredményes és áldozatos munkája elismeréseként kapta a díjat.

Kovács Ferencné Asszony, aki az óvodai nevelés területén óvódapedagógusként kifejtett három évtizedes eredményes és áldozatos munkája elismeréseként kapta a díjat.

Balázs Józsefné Asszony, aki a bácsborsódi Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosaként a pénzügyi gazdálkodási területen kifejtett négy évtizedes eredményes és áldozatos munkája elismeréséül  kapta a díjat.

2017-ben:
Illés Istvánné Asszony, aki az egészségügyi és szociális alapellátás valamint a közösségi és karitatív munka területén kifejtett három évtizedes áldozatos munkája elismeréséül kapta a díjat.

2018-ban:

Utasi Pálné Asszonynak, aki Bácsborsód településen gyógyszerészként az egészségügyi ellátás négy évtizedes, önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként a település működtetése és fejlesztése, valamint a közösségi és karitatív munka területén kifejtett három évtizedes eredményes és áldozatos munkájának elismeréséül.

2019-ben:

Nagy Edit Asszonynak, Bácsborsód község háziorvosának az egészségügyi alapellátás keretében kifejtett sokrétű, több évtizedes áldozatos és eredményes munkája elismeréséül.

Vuity József jegyző úrnak, a közigazgatásban eltöltött három évtizedes köztisztviselői és évtizedet meghaladó sikeres és eredményes hivatalvezetői munkája elismeréséül.