Hírek

Elérhetőségek

Latinovits sírkápolna

Latinovits Illés építette  1880-ban. Ide temettek el minden Latinovits hozzátartozót.
A család elszegényedésével párhuzamosan a kápolna állapota is romlásnak, hanyatlásnak indult. Ennek eredményeképp a 2000 évek elejére romos, sok helyen veszélyes épületté vált. A kápolna végében illetve egész épület alatt található a kripta, amelyben sok rongálás esett az idők folyamán. Több sírt feltörtek, kifosztottak és az épületben található esetleges értékeket mind elvitték. A sírkápolnát körülvevő fenyőliget szinte teljesen megsemmisült.
2009-ben elbirtoklással került önkormányzati tulajdonba.

2015-ben a Bács nevű szerb községgel együtt pályázatot nyert önkormányzatunk. 2016 nyarán a falunap keretei között megtörtént az ünnepélyes felavatás. A kápolna belső terében múzeumi anyagok, a településhez kapcsolódó emlékek kerültek kiállításra.