Tudásbazár - Váradi Zsófia

A mai napon újra a fotózásé a főszerep... ezúttal Váradi Zsófia gondolatait olvashatjátok.

Téma: fotózás

Hogyan lett az életed része a fotózás?

Mindig is kicsit az volt.... Gyerekként én kezdeményeztem általában a családi összejöveteleken a fotózkodást, ki-ki mellé álljon stb. Aztán úgy alakult, hogy biológus lettem... Mikroszkóp... Optika... Beleszerettem, hogy mire képes egy lencse... Mennyire megváltoztatja azt, amit látunk... hogy mit mutat meg arról, ami valójában a szemünknek láthatatlan, mégis létezik... Ilyen dolog az is, amit én mutatok. Az emberek lelkéből egy-egy szelet.

Milyen fontos állomásokon mentél keresztül, amíg eljutottál oda, ahol most tartasz?

Állomások? Ezek az állomások magamban zajlottak le elsősorban... Egy - egy csalódás, kisebb kudarcok, mind hozzájárultak ahhoz, ami/aki most vagyok és amivé fejlődtem. Senki nem születik tökéletesnek arra, amit neki rendelt az élet, csiszolni kell folyamatosan, mint egy gyémántot, hogy fényes legyen. Iskola, workshopok, a kezdeti nehézségek, minden beszerzése, beleszokás... Ez számomra mind állomás volt, de édesek is...mert szeretem, amit csinálok és nem sajnálom rá az időt, energiát.

Hogyan épül fel egy-egy munkafolyamat?

Ezt senki nem szeretné olvasni még 3 óra hosszáig...:) Tudnék erről mesélni órákat... Megkeresés, kapcsolattartás, találkozó, utómunka, átadás. Ennyi nagyjából röviden tömören. De, ami a legfontosabb, mindezt szívvel és lélekkel töltöm meg. Főleg a találkozó részét...

Miben látod a munkád értékét? Mitől lesznek igazán egyediek az általad készült fotók?

A munkám értékét talán az adja, hogy pszichológiai oldalról próbálom megközelíteni az embereket, ami azt jelenti, hogy ráhangolódok a családra, főként a gyerekekre. És nagyon jó érzés, hogy amióta fotózom, talán 1 gyerek sírt tőlem, ezen kívül mindenki vidáman, önfeledten, pacsival távozott, sőt szomorúan is, hogy már vége a 'játéknak'. Mert én nem is igazán fotózok, inkább mesélek.... Ezt mindig hangoztatom.

És ami a fő... Látni az embereket, érezni az érzelmeket, szeretni a meséket!De azt nagyon.

Ha valaki most kezd bele a fotózásba, mit tanácsolnál neki?

Azért kezdjen bele, mert látja a varázsát...szeresse a kamerát...érezze a lelkét. Mert lelke van. Ne munkaként tekintsen erre...hanem szenvedélye legyen...mindennél jobban vágyjon rá mindennap, hogy a kezébe fogja a gépet és lenyomhassa az expo gombot....mert ez az igazi szenvedély, nem az, hogy a neved után biggyeszti a photography jelzőt...ebbe benne kell lenni szívvel - lélekkel, a velejéig, csontig hatolóan, átitatva ezzel minden egyes sejted....és akkor tudsz mesélni...úgy, hogy az igaz legyen!

Mik a terveid a jövőre nézve?

Ezt is órák hosszat tudnám mesélni... :) Szeretnék jövőre egy 3 napot fotós "tábort" szülőfalumban, olyan gyerekek számára, akár nagyobb gyerekeknek, fiatal felnőtteknek, akiket ez érdekel, vagy csak belelátnának abba, hogy mit hogyan csinálok... Remélem egyszer megvalósul. Kiállításokat szeretnék még.... Sokat tanulni, tanulni, tanulni!

Átadnád-e a tudásod másoknak?

Ez már nem feltételes kérdés, mert ez már adott. Oktatok is egy ideje és fogok is. Nagyon sokan vannak szerencsére, akik szeretik a munkám és sok fotós társam érdekeli a titkom. Ezt tovább adom, hogy terjedjen a mese. Az őszinte, tiszta, valódi mese. Mert ehhez nem tudsz felnőni... Ez mindig ott marad veled, bent a szívedben! 

Köszönjük Zsófinak az interjút! További képeket a Telling pictures facebook oldalon láthattok.